Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Növény-kommunikáció

2013.02.15
Egy kutatás szerint a növények is több figyelmet szentelnek legközelebbi rokonaiknak.
 

Amikor egy rovar beleharap levelébe, számos növény illékony vegyületet bocsát ki, hogy figyelmeztesse szomszédjait a támadásra. A riadót követő védekezési taktikák növényenként változóak: egyesek ragadozó rovarokat vonzanak be, melyek elpusztítják a növényevőket, mások pedig kevéssé ízletessé válnak.

Richard Karban, a Kaliforniai Egyetem kutatója most kimutatta, hogy az üröm reakciói az ilyen figyelmeztető jelzésekre a rokoni kapcsolatok tekintetében változóak lehetnek. Három tenyészidő kezdetén Karban csapata ugyanazon növények különböző ágait illékony kemikáliáknak tették ki. Az anyagok ugyanezen faj rokonaitól származtak, melyeknek levelét bemetszették a kémiai válasz kikényszerítésére.

A szezonok végére a növényevők kevesebb kárt okoztak a közeli rokonoktól származó kemikáliáknak kitett ágakon, mint azokon, melyek távolabbi rokonoktól kaptak jelzéseket. A figyelmeztetés valószínűleg arra késztette a növényeket, hogy növényevő-riasztó vegyületeket válasszanak ki – mondja Karban.

A kutató korábban már kimutatta, hogy az illékony anyagok keveréke jelentősen eltér az egyedek között. A családtagok között viszont van némi hasonlóság. Karban úgy hiszi, ezt a változékonyságot aknázzák ki a növények egyfajta családspecifikus jelzésként, hogy meggátolják a „hallgatózók” betolakodását, és hogy az ugyanazon géneken osztozó egyedeknek nagyobb túlélési esélyt adjanak.

Egyes növények genetikailag sokkal rezisztensebbek a támadókkal szemben, mint mások, így van is értelme annak, hogy a növények jobban törődnek rokonaik sorsával, mint az általános populációéval.

Susan Dudley, kanadai kutató szerint az új tanulmány nagyon elegáns. A kutató maga kimutatta, hogy egy apró edényben a növények kevésbé agresszíven harcolnak a helyekért, amennyiben rokoni kapcsolatban állnak szomszédjukkal. Úgy véli, az ilyen típusú „rokonfelismerés” valószínűleg számos növényfajnál igen elterjedt. A tanulmányról a Proceedings of the Royal Society B folyóirat számolt be.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.