Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TIBETI ORVOSLÁS

2008.10.26
 

Kép

Tibeti gyógyászat

A tibeti orvoslás is a gyógyító istenek segítségével, illetve a lámák által történt. Az orvoslás természetesen misztikus elemekkel keveredik.

A tibeti misztika metafizikai háttere az ősi Véda-tanítás: egyetlen valóság a lélek, minden egyéb - az egész anyagi világ, a testünkkel együtt - csak káprázat: mája. Az anyagi világ mulandó, míg a lélek halhatatlan, volt és lesz.

A sámán repülni tud, a guru kiléphet saját testéből, a tulpa varázslattal életre keltett árnyalak, a tulku nem önmaga, hanem újjászületett elődje, a padma pontosan látja előre a jövőt, ....

A "tibeti mágus" még az indiai jóginál is nevezetesebb gyógyító. Az ősi tibeti gyógyítás bámulatosan magasrendű, egyetemeiken fejlett orvostudományt tanítottak. Orvos lámák páratlanok a gyógynövények gazdag ismeretében, kínai és indiai alapokon nyugvó tudásuk gyógyító hatását megsokszorozzák varázsos képességeikkel. - írta róluk Szkander bég alias Kőrösi Csoma Sándor.

Szerintük a gondolat és értelem székhelye a szív. Az ősi orvostudomány alapvető elve, hogy megkülönbözteti a hideg és meleg betegségeket, és eszerint gyógykezeli őket. Továbbá a betegségek nagy részének lelki okokat tulajdonít. Öt szellemi okra vezet vissza: 1. a vágy, 2. a düh, 3. a tudatlanság, közöny, 4. a féltékenység, irigység, 5. a fösvénység, fukarkodás bármivel, amire az egészséges életnek szüksége van. A lélek bajait mantrákkal gyógyítja. A legismertebb : Om mani padme hum. Jelentése: Kincs a lótuszban, vagyis az emberi lélek a világtérben. Rituális lélegzési módszerrel ejtik ki, sokszor egymás után.

Egyébként sok betegséget a láztól származtatnak, a lázat pedig a gonosz szellem hatásának tulajdonították. Ősidőkben a beteg mellé élő állatot fektettek, hátha a szellemet sikerül átcsalni az állat testébe. Későbbiekben az életnedvek ("szél", "epe", "nyálka") keveredését, és az előző életben elkövetett bűnöket okolták a betegségekért.  A rendellenességet kiváltó feltételek: az évszakok okozta hatások, a kórokozók hatása, a nem megfelelő étrend, és a helytelen életmód. Ezek a nedvek egyensúlyának felborulásához, végsősoron betegséghez vezet.

A diagnosztizálás főleg nyelv megfigyeléssel, vizeletvizsgálattal, pulzustapintással, és kikérdezéssel történt. Hatféle pulzust különböztettek meg. A három piros pulzust a jobb, a három sárgát a bal kéz tövén figyelik, és azt tanították, hogy minden szerv egy-egy pulzussal áll kapcsolatban, úgyhogy az illető plzusveréséből a szerv beteg vagy egészséges voltára, illetőleg a betegség nemére lehet következtetni.

Szerintük a máj, bőr, szív és érzékszervek betegségei általában melegek, az emésztési zavarok viszont hideg betegségek, de minden betegségnek van forró és hideg fázisa. A meleg betegségek a Nappal, illetve a tűzzel állnak kapcsolatban, a hideg betegségek pedig a Holddal, illetve a Vízzel. A meleg betegségeket hideg szerekkel gyógyítják és megfordítva.

A terápia fő ágai: megfelelő táplálék, helyes életmód, gyógyszerek és külső gyógymódok. Sebészetük viszonylat fejletlen, mert szerintük nem a helyi bajt kell kezelni, hanem a szervezet egészét. A tibeti gyógyreceptek száma tízezernél több. A gyógyszerek eredet szerint a következők: fémes- és szerves orvosságok, ásványok, orvosi kövek, orvosi fák, orvosi olajok, főzetek orvosi gyümölcsökből és virágokból, növényi gyógyszerek főként orvosi növénylevelek, és állati eredetű gyógyszerek.

A húsz leggyakrabban használt szer: szerecsendió, kínai lógesztenye, kínai aranka, üröm, gardénia, kender, porított vas, porított arany, rézrozsda, gipsz, porított mészpát, ginzeng, kömény, malachit, macskamenta, indigó, édesgyökér, ebvészmag, mósusz és aggófű. A szerecsendió meggátolja a "levegő" elhatalmasodását, a lógesztenye hánytatószer, az aranka és az üröm a tüdő "meleg" betegségei ellen használatos, a gardénia a máj és epehólyag "meleg" betegségei ellen, a kender a nyirokerek betegségei és bőrbajok ellen. Egyéb népi szerek: cukor, méz, vaj, szurok, vizelet (pl. elefántvizelet bélféreg ellen), szantálfa, bétel, kámfor, salamonpecsétje, harangvirág, datolya, uborka, sisakvirág, bors, verbéna.

Égési sebre és furunkulusra vajat kennek és rebarbarás borogatást helyeznek. Egyszerű kar- vagy lábtörést jól sineznek, valamilyen gombából készült port alkalmaznak. Reumás fájdalom ellen sisakvirágot. Járványok idején aromás növényekkel és imádságokkal gyógyítanak.

Példaként az igen sokoldalúan használt ámra, azaz mangófa. Üdítő, frissítő, étvágygerjesztő, féregűző, skorbutellenes, rüh- és bőrgyuladás esetén csillapító, női vérzészavarokat rendező, tüdő-, bél-, és méhvérzés esetén használják. Aromás füstje légúti zavaroknál előnyös.

A tízezer recept közül egy példa: "Mint hogy e nyavalyában a bilis, vagy epe-sár uralkodik, azt kell illendő purgátióval tisztítani: végy Folia Sennét három susták nyomót, Rhabarbarumot egy vagy két susták nyomót, Ánis, Kömény vagy Kapor magot két poltúra nyomót, meg-annyi Szeretsen dió virágot. Mind ezek ázzanak egy kevés Cichoria vagy Rósa vízben egy éjjel, reggel forrald fel, fatsard-ki jól a levét, melyben egy vagy két lót Mannát olvassz-el, vagy pedig annyi rósa sirupot-, s igya-meg mind éhomra." Nos, mai tudásunk szerint is a recept nagyon jól működő hashajtó, szélhajtó, tisztítószer.

A gyógymódok közül az akupunktúrát ritkán, moxibusztiót gyakrabban alkalmaznak. Általános a mantra, az ima, és a gyógyító "mozdulatok" alkalmazása. Példaként az "Öt Tibeti" az örök ifjúság, egészség megőrzés gyakorlatsora.

      A hagyományos tibeti orvoslás (átvett cikk)

A tibeti orvoslás fontos részét képezi a hagyományos kínai orvostudománynak. A hosszú múltra visszatekintő tibeti orvostudomány igen elterjedt a zömében tibetiek által lakott területeken, Tibetben, illetve Qinghai, Sichuan, Gansu tartományban, autonóm területen.
A Tibeti-qinghai fennsíkról származó hagyományos tibeti orvoslás sajátos nemzetiségi, társadalmi és természeti sajátságokat visel magán, egyebek közt a külvilágtól való elzártság és a nagy hideg miatt. A fennsíkon jóval kevesebb a gyógyításhoz alkalmas állat és növény, mint más területeken. Ezen a részen főleg az oxigénhiányt és a hideget tűrő állatokat és növényeket veszik igénybe a gyógyításhoz.
Mivel Tibetben a buddhizmus tana nagyon erősen jelen a társadalomban, így a tibeti orvoslásban is érezhetők a buddhista tanítások.

A tibeti orvoslás elmélete
Hosszú idő alatt alakult ki a hagyományos tibeti orvoslás sajátos elmélete.


Három alaptényező 

A legfontosabb az úgynevezett „Három alaptényező” iskola, amely szerint az emberi testben három fontos tényező található, amely szabályozza az egészséget: a long, a chiba és a peigeng. A három alapvető tényező mellett működik hét másik elem: az élelemből származó táplálék, a vér, az izomzat, a zsiradék, a csontozat, a csontvelő és az ondó. Három ürülék: a vizelet, a széklet és az izzadtság. A három alapvető tényező, hét elem és három ürülék egymásra támaszkodva, kölcsönösen korlátozva, illetve egymást kiegyensúlyozva tartja az emberben a harmonikus állapotot. Ezek közül a három alapvető tényező a döntő.
A három alapvető tényező közül a long adja, biztosítja az ember testműködésének erejét, energiáját. A chiba megfelel az epének vagy a tűznek. Funkciója az ember létét biztosító testmeleg termelése, rendben tartja a gyomor működését, bátorságot és bölcsességet ad. A peigeng nagyjából megfelel a kínai orvoslásban a nyálnak és a folyadékoknak, de a tibeti orvoslás nagyobb funkciót tulajdonít nekik. A tibeti orvoslás szerint a peigeng hangolja össze a test minden szervének működését.

A bonctan és fiziológia
A tibeti hagyományos orvoslásban jobban ismerik az ember testét, a fiziológiát, mint a hagyományos kínai orvoslásban. Tanai szerint létezik öt magtárszerv és hat palotaszerv. Az öt magtárszerv: a szív, a máj, a lép, a tüdő és a vese. A hat palotaszerv: a vastagbél, a vékonybél, a gyomor, a hólyag, az epehólyag és a szívburok. A régi tibeti orvostan az egész emberi testet, illetve annak szerveit úgy képzeli: a szív az uralkodó, aki trónon ül a test közepén, a tüdő mint kancellár és trónörökös a szív két oldalán helyezkedik annak védelmére. A máj és az epe, mint a király feleségei, a szív alatt kapnak helyet, szoros viszonyban. A vese mint gerenda tartja a testet. 

Különleges kezelési módok a tibeti orvoslásban

A gyógyszer bevételéről

Gyógyszerrel való kezelés esetén a tibeti orvosok kisadag anyagot adnak a betegnek a gyógyszer bevételéhet. Így például a lázzal járó betegség esetén a hőcsillapító gyógyszerhez fehér porcukrot, a lehűléstől való megbetegedés esetén a gyógyszerhez a fekete cukrot adnak.
A gyógyszerek bevételében is különböző módszerek léteznek. A szemcsés gyógyszert általában forralt vízzel veszi be a beteg. A lehűléses betegségek esetén meleg vízzel, lázas állapotban beteg pedig hidegvízzel. A komplex kínoktól szenvedő beteg a szemcsés gyógyszert rendszerint langyos vízzel nyeli le.

A moxa-égetés
A tibeti orvosok moxibuszció alkalmazásával is kezelik a betegeket. A gyújtott moxa-kúpból keletkezett hővel az orvos az előírásnak megfelelő pontokon (a moxakúp fekete üröm porrá tört leveleiből álló kis halmocska). A gyógyhatású hő a meridiánokon beáramlik a beteg testébe, ennek következtében helyreállítja a harmóniát. A moxa-égetést főleg a lehűlés okozta betegségek kezelésében alkalmazzák, de felhasználják ezt a kezelési módszert a gyomorbetegségek gyógyításában, az elégtelen emésztés, az elmezavar, a feledékenység és az epilepszia esetében is. A hő okozta megbetegedések esetén a betegség utolsó szakaszában, az egészség helyreállásának elősegítéséhez is gyakran igénybe veszik ezt a módszert.

A hánytatás
Az orvos gyógyszerrel készteti a beteget a hányásra, főleg az elégtelen emésztés, és a gyomorrontás ellen, különösen a mérges anyagot kihánytatására. De használják az élősdik: férgek, paraziták ellen is. Oldják vele a köhögéstől keletkezett sleimet, köpetet is. Tiltják a hánytatást a gyenge testalkatú, betegeskedő embereknél, terhes asszonyoknál és gyerekeknél. A mérgező anyag ellen nem jó a módszer, ha a káros szer túl sokáig volt a gyomorban.
 
A borogatás
Gyógyszert kennek a beteg bőrére. A gyógyhatás beszívódik a beteg szerveibe. A tibeti orvosok szerint még a táplálék egy részét is felveszik a szervek a bőrön keresztül. Maga az eljárás egyszerű, ezért igen népszerű Tibetben még most is. Ezzel bőrbetegségeken kívül a gyenge testalkatú betegeket erősítik, a túlságosan erős fáradtságot vezetik le vagy az álmatlanságot enyhítik. A kenőcs főleg gyógyszerrel kevert zsiradékból készül.

A gyógyfürdő
Tibet gazdag gyógyforrásokban. A legelterjedtebb a kénes-, a lúgos-, a timsavas- és szikes fürdő valamint mészkőtartalmú fürdő.
A gyógyfürdő főleg a mozgatószervekre, izomzatra hat a legjobban, de gyógyítanak felforralt gyógyszerrel tömött szövetből készült zsákkal is, amelyet a betegség helyre erősítenek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

andrea.fall75@gmail.com

(Andrea Diana Fall, 2012.07.17 16:15)

Kedves Gabriella,
Köszönöm a színvonalas írásokat! Immár többedszerre találok az Ön honlapjára, különböző témák után kutatva.
Ezúton éppen dr. Prema Dordzse: 'Tibeti spirituális gyógyászat' könyvét olvastam ki, és szerettem volna többet megtudni a 'Szellemek okozta betegségek' gyógyításáról..így akadtam ismét az Ön érdekfeszítő írásaira. :)
Érdeklődnék, hogy tud-e a fenti témához olvasmány ajánlani, illetve megosztaná-e a cikkben hivatkozott receptek forrását?
És mindenekelőtt szeretném még egyszer megköszönni, hogy 'szabad idejét' mindannyiunk számára ilyen hasznosan tölti.. :))
üdvözlettel,
Andrea