Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vízkereszt

2012.01.06

VÍZKERESZTRŐL.....

Az ősiségben a vízkereszt a tél közepén végzett víz-szertartást, vízszentelést jelentette.  A keleti egyházakban megmaradt a „pogány” eredetű szokás, a folyók megszentelésének szokása, amikor levonultak a vízfolyásokhoz és faragott keresztet, úgynevezett „vízkeresztet” azaz egyenlőszárú keresztet vetettek a vízbe. Később a templomokban végezték a szertartást, majd a szentelt vizet hazavitték otthonaikba, meghintették vele a házat, az istállót, a földeket, hogy elűzze a gonosz szellemeket. A vízkeresztkor megáldott víznek gyógyító erejében hittek, betegségek ellen használták, nem csak az emberek, de a mezőgazdaságban szétszórták a földeken, állataikkal is itatták. Fő célja az egészségvarázslás, a bő termés megidézése volt.

 

Később tartalma módosult, összekötődött Jézus megkeresztelésével, a napkeleti bölcsekkel. Ekkor már vizet és tömjént szenteltek. A mostani szokás, miszerint a lakhely ajtajára felvésik a háromkirályok nevét, és szenteltvízzel meghintik, szintén az otthon védelmében, a démonűző, gonosz távoltartó ősi „pogány” szokásokban gyökerezik.

 Ehhez a naphoz kapcsolódik az időjóslat, miszerint ha vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.