Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólam

 „Doktorbácsi leszek!” jelentettem ki eltökélten két-háromévesen, mivel öreg háziorvosunk volt a példaképem. Elszántságom nem csökkent, amikor kiderült, hogy legfeljebb doktornéni lehetek.

Ennek megfelelően teltek tanulmányaim, latin nyelv humán gimnáziumban, kémiai, biológiai szakkörök, előkészítők. Az utolsó pillanatban a békaboncolás szadista, vé­res, természetellenes gyakorlatát mélyen elitélve más területre léptem. (mérnöki, kör­nyezetgazdálkodás, stb.)

 Meghatározó volt találkozásom a hatvanas években egy Pálos-könyvvel, amelyből a kínai orvoslással ismerkedhettem meg. Kozmikus összefüggései, emberségessége, ősi igazságai ámulatba ejtettek, és azonnal rezonáltam rá, ott, mélyen belül. Akkori­ban Magyarországon nem kedvezett a helyzet ennek a világnézetnek.

De úgy látszik, hogy sorsom mégiscsak az egészség, a természet, mert újra vissza­kanyarodtam gyermekkori utamra. A nyolcvanas években találkoztam a természet­gyógyászattal, és azon belül újra az ősi gyógymódokkal is. A lelki rezonancia meg­ismétlődött, felerősödött.

Teljes erőbedobással, teljes lelkemből a téma tanulmányozásába fogtam. A termé­szetgyógyászat ágaiból nagyon sokkal foglalkoztam, de kedvencem továbbra is a távol-keleti gyógyászat. Tanulmányaim nagy részét kínai mesterektől szereztem. (Belgyógyászat, moxaterápia, fülakupresszúra, Qi Gong, Tai Qi, stb.) Köszönet nekik érte.

A természetgyógyászati rendelet megjelenésekor több szakon hivatalossá tettem tudásom, a vizsgabiztosi szintig jutottam.

A nyolcvanas évek vége óta tartok már tanfolyamokat, hogy minél több érdeklődő megismerhesse ezt a fantasztikus tudásanyagot. Betegeim segítségével nagy gya­korlati tapasztalatra tettem szert. Akkoriban természetgyógyászati lapokban írtam cikkeket.

Néhány éve az összegyűjtött tapasztalatokat könyv formájában igyekszem átadni a gyógyulni vágyó embertársaimnak.

 A rendszerváltozás számomra az alternatív tudományokkal, a magyarsággal kapcsolatos tudásanyaggal való megismerkedést, és kutatási lehetőségeket jelentette. Nemzeti öntudatra ébredést jelentett sok-sok embernek. Különösen sokat jelentett a már meglévő tudásomat más szemszögből is megvizsgálni, és újabb, érdekes összefüggéseket felfedezni.

Kutatásaimat szerény lehetőségemhez képest tovább folytatom, ameddig hasznára válhatok másoknak.

Jelenleg nyugdíjas éveimet töltöm, ETI-vizsgákra felkészítést vállalok akupresszúra szakon, vizsgáztatok, és oktatást vállalok természetgyógyász szakképzés területén. Könyveimhez anyagot gyűjtök, sokat olvasok.

Vidékre költöztem, kertészkedem, fényképezgetek.

Elérhetőség: temesvarigabilla@gmail.com, tel: 06-30/5318976

 

-

Kép

 

 //

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

http://kedvescimbora.extra.hu/

(Tóth Győző, 2011.12.12 20:08)

Gabika jöttem, hogy boldog névnapot kívánjak. S ha már itt múlatom nálad az időt, gondoltam megnézem a bio-kertészkedődet. Annál is inkább neki buzdulva, mivel azt írtad itt fentebb, hogy vidéken kertészkedsz. Aztán pofára estem, mert csak a süket fehérséget találtam. Nagyon szomorúan távoztam.
Boldog névnapot!

bejud@citromail.hu

(B.judit, 2010.07.10 06:22)

Abban kérem a segítségét, hogy reggelente a nyelvem rossz ízű és fehéres, lepedékes. Házi orvosomnak hiába mondom, hogy valami nincs rendben, nem foglalkozik vele. 58 éves nő vagyok, labor és tüdő és fül-orr-gég, szájüregi vizsg negativ. Mi lehet, hova forduljak??? nagyon köszönöm

Re: bejud@citromail.hu

(Tóth, 2011.05.18 21:39)

Re: bejud@citromail.hu

(Gabilla magóc, 2011.05.19 07:34)

Keressen fel egy természetgyógyászt, aki a talpáról, füléről, íriszéről, stb. meg tudja mondani, hogy hol lehet a probléma. Előny, hogy ezek a jelek hamarabb jeleznek, minthogy a laboreredmények ki tudnák mutatni a bajokat, ezáltal hamarabb is tud meggyógyulni, vagy akár meg sem betegszik...

Re: bejud@citromail.hu

(budaieva, 2011.12.09 17:57)

mary0818@gmail.com

(Orosz Mária, 2011.07.10 08:46)

Szia! Szívesen feliratkoznék a hír leveleidre, de nem találtam ilyen lehetőséget a honlapodon. Szuper a honlapod, hasonló dolgokkal foglalkozom én is, kártyajóslás, horoszkópkészítés, stb.

http://nefertitihaza.blogspot.com/

Minden égi és földi jót,
Marika

Re: mary0818@gmail.com

(Gabilla magóc, 2011.07.10 10:56)

A főoldalon lehet megtenni, egyszerűen egy e-mail cím megadásával.
Köszönöm a dicséretet, jó munkát!

budaieva50@freemail.hu

(Jaczkó Andrásné, 2011.12.09 17:53)

farkas440101@citromai.hu

(Attila , 2009.12.04 18:13)

T. Cím!
Urinoterápiában kérnék segítséget mikor milyen mennyiségben lehet elkezdeni és alkalmazni.(1 féle gyógyszert-Bromocriptine- szedek rendszeresen a magas prolactin kezelésére)
Probléma:pikkelysömör és prosztatagyulladás.
Kérem a segítségét!

Re: farkas440101@citromai.hu

(andrás dénes, 2011.11.18 18:09)

Svergie Bohus 44537 göteborgsvägen 217 C läg/61

(Gyöngyösi Zeno, 2011.10.06 13:39)

Köszönöm a sok hasznos informaciot.Remelem a könyvekhez is hamarosan hozzäjukok. udvözlettel.Gyöngyösi Zeno

riagi17@gmail.com

(Ria Riagi, 2011.08.27 17:42)

"...én a szívemet adtam neked..."
Ez jutott eszembe a bemutatkozást olvasva.
üdvözlettel Riagi

1131 Bp Násznagy u.50

(Tóth Szilárd, 2011.05.18 21:42)

Re: 1131 Bp Násznagy u.50

(Gabilla magóc, 2011.05.19 07:36)

Mi a kérdése?

1131 Bp Násznagy u.50

(Tóth Szilárd, 2011.05.18 21:42)

1131 Bp Násznagy u.50

(Tóth Szilárd, 2011.05.18 21:40)

kelettex@gmail.com

(Szabó Józsefné, 2011.05.04 19:49)

Tisztelt Gabriella!

Véleményét és tanácsát kérném! Olvastam a Ginkgo Biloba-ról. A lányom 15 éves és a keze, lába mindig nagyon hideg, valamint ahhoz, hogy az iskolában aránylag jó jegyeket kapjon rengeteget kell tanulnia, hogy meg is maradjon a tudás. Szeretném tudni, hogy ez a készítmény jó lehet-e neki, vagy mit ajánlana? Várom szíves válaszát! Üdv: Szabóné

1081. Bpest, Csokonai u. 10.

(Ráczné Szabó Mária, 2011.03.03 11:37)

Tisztelt Gabriella !
Rátalálva honlapjára, nagy örömömre a szolgált, ezúton szeretném megkérdezni, hogy az idei májusi természetgyógyászat modul vizsgára vállalna-e felkészítést, segítséget és mennyiért.
2007 évben végeztem a modult a reflexológiával, de sajnos anyagi ktg.ek miatt nem tudtam a vizsgadíjakt állni. Azóta munkanélküli segély alatt elvégeztem a gyógymasszázst a munkaügyi központ segítségével, ezért szeretnék végre vizsgát tenni és e területen dolgozni.
köszönettel
maradok tisztelettel Szabó Mária

email: lizikeszaffi@freemail.hu

üdvözlet

(Szilágyi P. Kati, 2010.12.31 12:13)

Üdvözletem, kedves Táltosasszony!
Öröm olvasgatni az oldalt, ahogy olvastam soraidat a karácsonyi ünnepkörről(is), úgy éreztem, sejtszinten ezeket már tudom. Érdekes, ugye?
Kívánok örömökben , egészségben gazdag új esztendőt és további sikereket a munkádban!

lamia1@hotmail.co.uk

(Edina Laczko, 2010.10.21 10:44)

Kedves Gabilla,
Érdeklődni szeretnék , hogy könyveit milyen módön tudnám beszerezni külföldön, Londonban. Épp egy Kínai masszázs és akupresszura tanfolyam közepén járok , és nagyon nagy segítséget jelentenének. Tehát kérdésem az lenne , van e rá mód, hogy Londonban beszerrezzem, vagy esetleg postai uton megvásároljam? Segítségét köszönöm